Are you Free? 2014

Az Are you Free? zenei fesztivál az igényes műfajok fesztiválja. Immár hetedik alkalommal szeretettel várunk minden zenekedvelőt, korra való tekintet nélkül, aki képes volt megőrizni egyfajta nyitottságot mind gondolkodásában, mind zenei ízlésében. Olyan, főleg improvizatív zenei irányzatoknak biztosítunk teret, melyek elmozdítanak megszokott, hétköznapi zenefogalmunktól, gondolkodási formáinktól. S a rögtönzésnek köszönhetően egyedi művészeti alkotások megszületésének lehetnek majd tanúi. Mindehhez a jazz és más műfajok legjobb nemzetközi képviselői mellett hazai előadókat is láthatunk-hallhatunk. A NA’CONXYPAN PT és a Jazz Klub DS kezdeményezése egyedülálló a szlovákiai jazzéletben, mely remélhetőleg új lendületet ad a hazai zenészeknek is, hiszen az avantgárd tendenciák, így a free irányzat is tájainkon sajnos eléggé a háttérbe szorult mindeddig. Az érdeklődők nemcsak hallgathatják a zenét, hanem nemzetközi tekintélynek számító zenészektől tanulhatják is a kapcsolódó workshop keretén belül.

Időpont: 2014. október 10-11.

Helyszín: NFG klub, Dunaszerdahely, Szlovákia

október 10. péntek, 20.00

A.M.P. Trio & John Dikeman (HU, USA)
Cactus Truck (NL, USA)
Jam session

október 11. szombat, 13.00

4StatesSessions – nemzetközi improvizációs zenei műhely

október 11. szombat, 20.00

Cremaschi & Kern & Sőrés & Tóth Quartet (USA, AT, HU, SK)
1724 (HU, AT, PL)
A 4StatesSessions zenei műhely résztvevőinek zárókoncertje