Fekete Tamás és Bertók Tibor (SK)

Fekete Tamás a szlovákiai Érsekújvárban született. A Pozsonyi Zeneakadémia ötödéves hallgatója zongora előadóművész szakon, Ida Černecká professzor tanítványaként. 2017-ben a Bécsi Zongora Fórum 1. helyezettje volt, számos mesterkurzus résztvevője, olyan tanároknál tanult, mint például Dina Yoffe, Szokolay Balázs, Eugen Indjič. 2018-ban a Magyar Televízió által megrendezett Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató versenyen a döntőig jutott. 2018-ban megnyerte a Szlovák Filharmónia által meghirdetett szólókoncert-válogatót Prokofjev első zongoraversenyével.

Bertók Tibor a pozsonyi zeneművészeti főiskola hallgatója. Több nemzetközi és országos tehetségkutató versenyt megnyert, így a CEF – Közép-Európai Alapítvány nagydíját, első helyezett lett a Paganini országos hegedűversenyen (Prešporský Paganini), és elnyerte a Harmónia-díjat is. Fiatal kora ellenére szólót játszhatott a pozsonyi és a kassai filharmonikus zenekarral.