Skip to Content

Zenei workshopok

Zenei műhelyeink célja, hogy a fiatal zezészeknek segítséget nyújtsunk új, esetleg határon átnyúló kapcsolatok kialakításához, új zenei irányok megismeréséhez és zenei elképzeléseik megvalósításához. A foglalkozásokra mindig egy, az adott zenei területen elismert zenészegyéniséget hívunk meg, kinek a vezetése alatt folyik a közös munka. A foglalkozás végére általában elkészül egy produkció, amit, ha lehetőség van rá, közönség előtt is bemutat az alkalmi társulás.
Eredeti elképzeléseink szerint zenei workshopsorozatunk a környező országok fiataljait próbálja összeismertetni egymással a zene alternatív ágai, mint közvetítő nyelv segítségével. Jól ismert tény, hogy a fiatalok nagy része együttesek, zenei irányzatok köré csoportosul. Elképzelésünk szerint, ha a muzsikálással (valamilyen szinten már) aktívan foglalkozókat összeismertetjük egymással és közös, nyilvános, bemutatkozási (koncertek) és oktatási formát (workshop) biztosítunk számukra (elismert muzsikusok bevonásával), akkor nemcsak a fiatal muzsikusok, hanem a fiatal rajongó tábor is fokozatosan kapcsolatba kerül egymással. Azért fontos ez, mert történelmi okok és fejlettségi különbségek miatt, ezen szomszédos közép-európai országok ma is alig érintkeznek egymással kulturális és egyéb szinten. Az Európai Uniós tagság nem sokat változtatott mindezen. A projekt célja a meglévő szellemi határok lebontása, mérséklése a legfogékonyabb és legérzékenyebb generációk aktív bevonásával.